Két mérkőzéssel ért véget a felkészülési időszak Két felkészülési mérkőzés áll csapatunk előtt Új játékosunk: Szellák Soma Új játékosunk: Németh Ádám Elmarad a felkészülési mérkőzés Videó összefoglalók a hazai NBII-es mérkőzésekről!

Új játékosunk: Németh Ádám

2017. Július 17. Hétfő
Részletek a "Bővebben" után
Németh Ádám 1987-ben született Debrecenben. Hat éves korában kezdte el érdekelni a foci, édesapja segítségével bele is vágott. Első komolyabb eredményeit ifista korában érte el, hiszen a DVSC utánpótlás csapatával bajnokok lettek. Ezután is jöttek a sikerek, felkerült a Loki fiókcsapatához, a Létavérteshez és 17-18 évesen már erős NB III. bajnokságban játszott.

A tehetsége és a szorgalma edzőinek is feltűnt, így szerződést kapott a DVSC-től. Ekkor azonban az egymást követő két keresztszalag szakadás keresztülhúzta számításait. Azóta szerencsére nem volt semmilyen sérülése. A felépülést követő rövidebb kitérő után visszatért a futballhoz és az akkor még NB III-as Balmazújváros csapatától kapott lehetőséget.

7 évet töltött el ebben a csapatban és jó szívvel gondol vissza az ottani időre. Náluk szerezte meg azt az NB II-es rutint, amit most a Dorog színeiben tud kamatoztatni. Szélső védőként mindkét oldalon bevethető, de Schindler Szabolcs elsősorban bal oldalon számít majd rá. Két évre szóló szerződést írt alá klubunknál.

Sok sikert a csapatban!


EREDMÉNY
Felkészülési mérkőzés
Dorogi FC
Sk 1923 Gabcikovo
Július 22., Szombat, 16:30
Dorog, Buzánszky stadion
 Főtámogatók
 
  



 




 
Új játékosunk: Németh Ádám - Dorogi FC