A Prohászka János Emléktornán játszanak U7-eseink!

IMG_8844

Február 24-én délután, az utolsó téli emléktornán U7-es csapataink lépnek pályára Prohászka János emlékére.

Összesen 8 csapat, közülük 2 dorogi részvételével szombat délután 14 órától veszi kezdetét a Prohászka János Emléktorna. A körmérkőzéses tornára elfogadta meghívásunkat az FC Esztergom, a Lábatlani ESE, a DG Tát SE, az Érdi VSE, a Bajóti Szikra SE, és a Nyergesújfalu együttese is. Az eseménynek ismét a Dorogi Városi Sportcsarnok ad helyszínt, amely végén díjazásban részesülnek ezúttal is a legjobb egyéni teljesítmények. 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a lelátókra!

Prohászka János teljes pályafutását a Dorogi FC-ben töltötte.

Minden idők egyik legnagyobb dorogi labdarúgója, a Dorogi FC Örökös tagja, 1947-ben lett a Dorogi AC utánpótlás csapatának tagja. 1953-ban már a felnőtt csapat játékosaként is bemutatkozott, aktív pályafutása során 249 alkalommal lépett pályára dorogiként. Tehetségének köszönhetően az ifi és a felnőtt „B” válogatottban is lehetőséget kapott, országszerte népszerű játékos volt. Az ország legnagyobb klubjai próbálták megszerezni játékjogát, ám a karrierje teljes egészében a Dorogi FC-ben maradt. Egyik legnagyobb sikere a Húsvét Kupa elhódítása a Bayern München ellen. Aktív pályafutását követően edzőként is hű maradt klubunkhoz.