"Bor"-ban az igazság

2016. Agusztus 3. Szerda
INTERJÚ egy új játékosunkkal
Az első NB II-es meccs alapján úgy tűnik, hogy találó a címben leírt mondás és igazán jó igazolás volt a szakmai stáb részéről Bor Dávid, aki jelenleg a csapatnál vezeti a kanadai táblázatot (gólok+gólpasszok összesen) két gólpasszával.
A Simontornyán nevelkedett, majd Pakson profi focistává váló bal szélső - nagy örömünkre - tovább folytatja eredményes labdarúgó karrierjét.

A 21 éves fiatal tehetség - aki már az NB I-ben is bemutatkozott a paksi csapatban - a 2014–2015-ös szezonban 26 meccsen 51 gólt szerzett a Paks II színeiben a Tolna megyei első osztályban – ezzel gólkirály lett –, míg a 2015–2016-os kiírás őszi idényében az NB III Középcsoportjában 11 találatig jutott. A tavaszi szezont a támadó kölcsönben játszotta - azóta már szintén NB II-es - a Balmazújváros együttesében és 11 meccsen három gólt szerzett.

- Gólt lőni még nem sikerült, de gondolom elégedett vagy a Cigánd elleni két gólpasszoddal?

Magammal teljes mértékben akkor lennék elégedett, ha értékesítettem volna a zicceremet. Csapatként viszont jól játszottunk, nyertünk és ez a lényeg.


- Az valóban egy nagy helyzet volt, ami miatt elégedetlen vagy magaddal. Kapussal szemben egy az egyben, sajnos fölé lőtted, majd lenéztél a földre. Mi történt?

Félmagasan szerettem volna a kapus mellett jobbra elrúgni a labdát, de a lövés pillanatában sajnos megpattant és így, fölément.


- Egyébként, hogy érzed magad Dorogon, mik a benyomásaid?

Kifejezetten jól érzem magam, pozitívak a benyomásaim. A szakmai stáb nagyon hatékony edzéseket tart és az edzésen kívüli felkészülés is - gondolok itt a videóelemzésekre és az aktuális ellenfél taktikájának felmérése - nagyon hasznos. Ezen kívül a csapattársak úgy érzem, hogy befogadtak, az öltözői hangulat is jó, és a győzelmekkel, ezt szeretnénk hosszú távon fenntartani.


- Játékos szemmel mit gondolsz, mire lehettek képesek jobb, erősebb játékerőt képviselő csapatok ellen (pl. Puskás Akadémia, Békéscsaba)? 

Tavasszal a Balmazújvárosnál szerzett tapasztalatom szerint, ha egy kisebb csapatot lekezelnek, abból előnyt lehet és kell is kovácsolni. Ezen kívül, szerintem egységes csapatként, taktikailag, erőnlétileg, mentálisan megfelelően felkészülve, lehet sanszunk bármelyik erősebb együttes ellen.


Köszönöm a beszélgetést, és további sikeres szereplést, gólt, gólpasszokat kívánunk!
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Merkantil Bank Liga NBII. 13. forduló
Dorogi FC
BFC Siófok
Október 25., Vasárnap, 13:30
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
 Főtámogatók

  






 


"Bor"-ban az igazság - Dorogi FC