Németh Szabolcs visszatér Dorogra

2019. Május 30. Csütörtök
Részletek a "Bővebben" után
Immár hivatalos, hogy Németh Szabolcs pro-licenses edző irányítja majd a Dorogi FC csapatát az NBII-ben júniustól.

Május 29-én aláírta a szerződést, amelyben vállalja a Dorogi FC vezetőedzői szerepét. Milyen érzés két év után újra Dorogon lenni?
- Az elmúlt két évben is figyelemmel követtem a Dorogi FC mérkőzéseit, eredményeit. Jó érzéssel jövök vissza Dorogra. Sok szép emlék – például a 2016-os NBII-be való feljutás – köt a városhoz, a klubhoz. Van bennem izgalom is. Arra törekszem, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Azért fogok dolgozni, hogy a mérkőzéseken jól teljesítsen a csapat.

Hogyan és mikor állnak neki a következő bajnoki szezonra való felkészülésnek?
- Június 17-ig pihennek a játékosok. Majd egy hétig ráhangoló edzésekkel megkezdjük a felkészülést. Június 24-től pedig teljes erőbedobással készülünk majd az augusztus 4-én kezdődő bajnoki szezonra. Minden hétvégén felkészülési mérkőzéseket fogunk játszani a következő ellenfelek ellen: Komárom, Samorin, Fc Komarno, Mosonmagyaróvár, Rotterham United.

Hat hét elég az összerázódásra és a felkészülésre?
- Maximálisan bízom a stábban és a játékosokban. Minden edzésen intenzív munkát, összpontosítást és elkötelezett hozzáállást várok el. A fejlődést a megfelelő ideig tartó helyes gyakorlással érhetjük el. Hosszútávon az elért eredmények fognak minősíteni minket. Balogh Pál szakmai igazgatóként folytatja és segíti majd a napi edzésmunkát. Fenyvesi László asszisztensként támogat, Havrán József erőnléti edzőként áll majd mellettem.

Ajánlása alapján érkeznek új, esetleg régi-új játékosok a Dorogi FC-hez?

- A sikerhez elengedhetetlen a versenyképes csapat, ehhez fontosak a jó játékosok. Szeretnék versenyhelyzetet teremteni. Ehhez pedig valamennyi posztra legalább 2 játékos kell. Minden játékosnak meg kelljen küzdenie a helyéért a kezdőcsapatban. Az igazolások folyamatban vannak, egyelőre neveket nem szeretnék mondani.

Milyen célt tűzött, tűztek ki a bajnokság végére?
- Szeretném, ha minél több mérkőzést megnyernénk és a bajnokságban minél előkelőbb helyen végeznénk. A szurkolók elégedettek és büszkék legyenek a csapatukra.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Merkantil Bank Liga NBII. 5. forduló
Dorogi FC
Budafoki MTE
Agusztus 25., Vasárnap, 17:30
Dorog, Buzánszky stadion
 Főtámogatók
 
  



 






 
Németh Szabolcs visszatér Dorogra - Dorogi FC