Kisvárdán nem szeretnének a Dorog bravúrlistájára kerülni Vasárnap a ZTE látogat Dorogra Élő online közvetítés - Dorogi FC - ZTE Vígh Ádám: Szeretnénk elhozni a 3 pontot

TÖRTÉNELEM

Alapítás
Városunkban az 1914 tavaszán megalapított Dorogi Atlétikai és Futball Club – késõbbi nevén Dorogi Atlétikai Club (DAC) – révén immár 100 éves múltra tekint vissza a versenysport. 1914 márciusában Bálya László, Czibor János, Csenki Ferenc, Csermák Vencel, Fridmann Hugó, Jeszenszky Ferenc, Lébengút István, Papp András, Pfluger Miksa, Sáska András, Simon Ferenc és Turczer János voltak a klub õsalapítói, de melléjük számos sportbarát is felsorakozott, akiknek szívügye volt a dorogi sport. Országos és nemzetközi viszonylatban egyaránt réginek tekinthetjük városunk sportegyesületét, hiszen számos jelentõs várost megelõzve kezdte meg tevékenységét egy alig négyezer fõs településen.

Fenntartók, sportcentrum, egyesületi színek
A 20-as évek közepétõl hosszú évtizedeken át a mindenkori dorogi szénbánya (elõbb a Salgótarjáni Kõszénbánya Rt., majd a Dorogi Szénbányászati Tröszt, késõbb a Dorogi Szénbányák Vállalat) volt az egyesület fõ támogatója.

1925-re színvonalas sportcentrum épült a bányászkolónia szívében (1. kép), ahol a futball mellett az atlétika, az úszás, a tenisz sportlétesítményeit is megtervezték.
Az egyesület kezdeti zöld-fehér színét (2. kép) a piros-fekete váltotta, amely a mai napig is a sportklub hivatalos színe. Címerében is voltak változások, de már a 20-as években megjelent benne a bányászkalapács és ék, mely napjainkig a legfõbb motívum maradt.

Klubnevek

Az alapító okiratban szereplõ és a Sportszövetségnél 1914-ben bejegyzett Dorogi Atlétikai és Futball Clubból Dorogi Atlétikai Club, Dorogi Tárna, Dorogi Bányász, Dorogi Bányász Sport Club, Dorogi Sport Egyesület, Budalakk Konzorcium FC Dorog, végül Dorogi Futball Club lett.

Labdarúgás 1922-tõl 1944-ig

1922-24

A legnépszerûbbek és a legsikeresebbek a labdarúgók, akik egyben a klub alapítói is voltak. Hazai mérkõzéseik színhelye a több mint 15 000 ezer nézõ befogadására alkalmas dorogi stadion. 1922-tõl folyamatosan szerepelnek a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Nemzeti Bajnokságban. A kezdeti években különösen nagy sikernek számított, hogy az apró bányásztelepülés csapata az ország bármely amatõr együttesének méltó ellenfele volt. A Pestvidéki kerületben többször nyertek bajnokságot, s a kerületi bajnokok országos döntõjében is megállták a helyüket. 1927-ben megnyerték a pestvidéki majd a középkerületi bajnokságot, s a Corinthian-díj (ma a Magyar Kupának felel meg) döntõjében is hajszállal maradtak alul a MAC csapatával szemben.
 
A két bajnoki címet 1928-ban megismételte az együttes (3. kép), s már olyan profi klubokkal is megmérkõztek, mint az FTC és az Újpest (ez utóbbit le is gyõzték 3:2-re), majd 1930-ban a nagynevû MTK is a dorogiak skalpjai közé került. Méltó folytatása a sorozatnak az 1932-ben elért alosztályi és kerületbajnoki elsõség, s a kupában is a négy legjobb közé verekedte magát a gárda. Hullámzóbb teljesítménnyel, de az amatõr második osztályban tartja meg helyét a csapat, míg 1944-ben végre ismét beérik az utánpótlás-nevelés sikere: a Dunamelléki csoport bajnoki címét immár negyedszer hódította el a DAC együttese. A háború közbeszólt, a folytatásra várni kellett.

A korszak hírességei
Jellemzõ volt az 1922-1944 közötti évekre, hogy szinte folyamatosan saját nevelésû, dorogi fiatalokkal pótolták a nagycsapatokba távozó vagy kiöregedõ játékosokat. Az elsõ kerületi válogatott Frayt Miklós volt, aki késõbb az elsõ dorogi „idegenlégiósként” Párizsban folytatta karrierjét. 1936-ban Farkas Imre olimpiai kerettag, játékára azonban a berlini olimpián már nem kerülhetett sor, mert a csapat az elsõ fordulóban kiesett. Farkast a Gyõri ETO, a fiatal Sziffertet Szirmaiként az FTC, késõbb Hargittai néven más profi csapatok szerzõdtették. Az 1930-40-es évek egyik kiváló játékosa, Bárdos Sándor a védelem egyik oszlopaként vált ismertté. A második világháború utáni években elõbb sikeres edzõként tért vissza a futballpályára, majd játékvezetõként is öregbítette a dorogi labdarúgók és sportvezetõk jó hírnevét.
 
Bárdos és Frayt
címeres mezben

A harmincas évek végén Prohászka, Csermák, Turai (Tomanyik) a csapat sztárjai. 1941-ben egy kamaszfiú mutatkozik be a kapuban: Grosics Gyulának hívják, õ lesz a legsikeresebb dorogi nevelésû futballista a magyar labdarúgás történetében. Több mint húsz évig tart sikeres pályafutása, eljutva a világhírig, a „Fekete párduc” megtisztelõ becenévig…

Labdarúgósikerek 1945-tõl napjainkig
1945 õszétõl új bajnoki rendszerben, az országos bajnokság elsõ osztályában (NB I) küzdötte ki helyét a bányászcsapat. Bár elsõre nem sikerült a bentmaradás, de visszaverekedték magukat az élmezõnybe, és 23 bajnoki évadot a legmagasabb osztályban – az NB I-ben – töltöttek. 1949-66 között megszakítás nélkül voltak az NB I. tagjai. Ötször nyerték el a Vidék Legjobbja címet, többször voltak a Bányász Kupa gyõztesei, 1952-ben döntõsök a Magyar Kupában, ahol ezüstérmet szereztek. A 60-as években Brüsszelben a nemzetközi Húsvét Kupát hódították el, és 2. helyezettjei a szintén nemzetközi Rappan Kupának. A 90-es évek elsõ felében folyamatosan három éven át ítélték oda a Fair Play-díjat a csapat részére, 1991-ben Németországban a nemzetközi Pünkösd Kupa gyõztesei.


A korszak neves játékosai
Az utánpótlás, a B és az olimpiai válogatott keretet is ideértve, több mint 30 játékosunk ölthette magára a címeres mezt. Dorog szülötte; Grosics Gyula – akit a világon az évszázad legjobb kapusának jelöltek – pályája innen indult. 1944-47 között a dorogi csapat tagja, a magyar válogatott örök ranglistájának 2. helyezettje, olimpiai – és Európa-bajnoki aranyérmes (1952. Helsinki, 1953. Róma), világbajnoki ezüstérmes (1954. Svájc). Három világbajnokságon szerepelt (1954. Svájc, 1958. Svédország, 1962. Chile), ötször volt tagja a világválogatottnak.

Buzánszky Jenõ szintén olimpiai és Európa-bajnoki aranyérmes (1952. Helsinki, 1953. Róma), világbajnoki ezüstérmes (1954. Svájc), minden idõk legsikeresebb edzõje a dorogi csapatnál, 1993-98 között a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke., ma is magyar labdarúgás „utazó nagykövete”.
Ilku István két világbajnokságon is szerepelt (1958. Svédország, 1962. Chile), 1956-63 között Grosics Gyula állandó tartaléka a válogatottban. Mindhárom labdarúgó a legendás magyar Aranycsapatban szerepelt.
Kiemelkedõ játékosunk volt Monostori Tivadar, aki 1958-ban az NB I. gólkirálya, az 1962-es chilei VB-n is játszott, Bulgária ellen góllal hálálta meg a bizalmat.
Varga János olimpiai kerettag 1952-ben, 1953-59 között állandó tagja volt a B válogatottnak. Az aktív játékos pályafutása után sikeres edzõ, a dorogi klubnál megszakítás nélkül immár több mint 50 éve aktívan tevékenykedik.
Szûcs Lajos pályafutása Dorogról ívelt egyre nagyobb magasságokba: olimpiai aranyérmet szerzett az 1968-as mexikóvárosi olimpián, ezüstérmet a müncheni olimpián 1972-ben, majd ugyanebben az évben a Belgiumban rendezett Európa-bajnokságon 4. lett, szerepelt a világválogatottban is.
Ilku Péter utánpótlás válogatott volt 1956-ban, a 60-as években Európa-hírû egyesületeknél is megfordult, így az Atletico Madrid, az Espanol és a Barcelona csapataiban játszott.
Városunkból indult Mucha József labdarúgó pályafutása, aki többszörös válogatott, az FTC csapatával KEK döntõn 2. helyezett lett Baselban 1975-ben, késõbb (a 90-es években) a magyar válogatott pályaedzõje volt.
Szabó József dorogi születésû játékos, 1967-77 között, majd 1987-88-ban a dorogi csapat tagja – válogatott kerettag, a Videoton csapatával UEFA-kupa döntõt játszott a Real Madrid ellen 1985-ben.
Halász László szerepelt az argentínai világbajnokságon (1978), Szatmári Csaba 1996-ban az atlantai olimpián, míg egykori edzõink közül Jeney Rudolf az 1924-es párizsi olimpián, Nagy István pedig az 1966-os angliai világbajnokságon vett részt.
Két labdarúgónk révén egyedülálló „maratoni” rekorddal is büszkélkedhet az egyesület: Borsos Zsolt 1981-tõl, Belányi István 1983-tól megszakítás nélkül a dorogi csapat játékosa.

Néhány csoportkép a legsikeresebb korszak csapatairól, játékosairól

A vidék legjobb csapata és vezetõsége 1963-ban: Dr. Szállási Árpád orvos, Fischer Ákos intézõ, Bedi János elnök, Bonyhádi Ferenc szakosztályvezetõ, Buzánszky Jenõ edzõ, Szûcs Jenõ gyúró.
Ilku István, Janák István, Mészáros Imre, Lakat Jenõ, Fellegi István, Szûcs Lajos, Pálmai Sándor, Prohászka János, Karába János, Varga János, Krischneider (Kertes) László, Monostori Tivadar, Tima Horváth László, Takács Tibor.

1963-ban a Népstadionban (ma Puskás Ferenc Stadion),
álló sor: Buzánszky, Lévai, Szûcs, Lakat, Ilku, Makrai, Fellegi;
guggolnak: Juhász, Oborzil, Takács Monostori, Bartalos.

A Dorog – Vasas (1:0) mérkõzés csapata 1963-ban: Ilku, Lakat, Csóri, Lévai, Takács, Karába, Bartalos, Varga, Kertes, Fellegi, Pálmai.

Dorog – MTK 2:0 (1963)
Álló sor:
Lévai, Szûcs, Lakat, Ilku, Prohászka, Fellegi;
guggolnak:
Karába, Szuromi, Makrai, Monostori, Bartalos.

*
Méltó folytatást!
Ma ugyan nincs már szénbányászat Dorogon, de van felújított sportpálya, új mûfüves edzõpálya, korszerûsített kiszolgálóhelyiségek sora, vannak kiemelkedõ tudású edzõk, sportot szeretõ vezetõk ahhoz, hogy ez a nagyszerû hagyomány ne szakadjon meg városunkban. A sikerek sok kiváló szereplõje él most is közöttünk, õk valamennyien azért dolgoznak, hogy a feledhetetlen múlthoz méltó lehessen a folytatás.

Szabó Gyula – Kovács Lajos

Irodalom
Szánthó Barna: Hajrá Dorog! A Dorogi AC 50 éves emlékkönyve. - Dorog, 1964.
Péntek Sándor – Petrik József: A Dorogi Bányász Sport Club 75 éves Jubileumi Emlékkönyve. – Dorog, 1989.
Solymár Judit – Kovács Lajos: Dorogi Lexikon. – Dorog, 2000.
Szabó Gyula: Hogy is volt? A dorogi labdarúgás elmúlt 20 éve (1977-97) kötetei.
Gyõr Béla – Szabó Gyula: Dorogi Olimpikonok.
Gyõr Béla – Szabó Gyula: Dorogiak a világbajnokságokon.
Meszes Lajos (szerk.: Kovács Lajos): Dorogi (nemzeti) sport krónika (1920-1944). - Dorog Város Barátainak Egyesülete: Dorogi Füzetek 31. 2004.
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Merkantil Bank Liga NB II. 14.ford.
Master Good Kisvárda
Dorogi FC
Október 21., Szombat, 14:30
Kisvárda, Városi stadion
 Főtámogatók
 
  



 




 
TÖRTÉNELEM - Dorogi FC